KÉR A NÉP -
VÁLTOZÁST ÉS IGAZSÁGOT 2018-BAN!

Alulírott magyar állampolgárok ahhoz a társadalmi többséghez tartozunk, amely 2014-ben is, és most is az Orbán-kormány leváltását kívánta, illetve kívánja. Sajnos négy évvel ezelőtt hiába adtuk le a szavazatainkat nagyobb számban az ellenzéki pártokra, mint Fideszes polgártársaink a saját pártjukra, az igazságtalan és manipulált választási rendszer miatt mégis a Fidesz alakíthatott kormányt - kétharmaddal. 2017 őszén az igazságtalanul létrejött Fideszes parlamenti többség azt is elutasÍtotta, hogy 2018-ban egy, az összes többi parlamenti párt által támogatott igazságos választási rendszer alapján történjen meg a választás.

Elegünk van abból, hogy az ország érdekeit sutba dobva, az akaratunkat büntetlenül, kihívóan, sértően és állandóan semmibe veheti a jelenlegi hatalom, miközben ehhez sem felhatalmazása, sem jogosultsága nincs!

Mi, alulírott magyar szavazók, képviseletet akarunk: olyan képviseletet, amely végre az ország érdekében cselekszik! Kormányváltást akarunk, az Orbán rezsim megbuktatását akarjuk, és éppen ezért olyan ellenzéki politizálást, amely képes ezt az alapvető követelésünket sikerre vinni!

Az elmúlt években az időközi választások bebizonyították, hogy a kormánypárti jelölteket meg lehet verni - ehhez csak annyi kell, hogy világos legyen, ki az esélyes ellenzéki kihívó, aki mögé felsorakozhat a többi jelölt és a szavazók is. Ehhez arra van szükség, hogy az esélyes jelöltet elfogultságok nélkül, a valós társadalmi támogatottságuk alapján tudjuk megtalálni: pártok és választók közösen. Ennek érdekében mi, alulírott állampolgárok, támogatásunkat fejezzük ki a Közös Ország Mozgalom kezdeményezése mellett, amely a 106 egyéni választókörzetben reprezentatív közvéleménykutatással kívánja megtalálni a fideszes jelölttel szembeni legesélyesebb ellenzéki jelöltet.

Együttműködést és közösen kiválasztott ellenzéki jelölteket akarunk az egyéni választókörzetekben!